Mályvád teljesítménytúra 2019 - Juli beszámolója
A Mályvád teljesítménytúrát összeszokott, lelkes, pár családból álló csapat szervezi, a Körösök Völgye Turista Egyesület. Különböző hosszúságban lehet teljesíteni a túrát, akár kisgyerekekkel is neki lehet vágni a legrövidebb szakaszának, hiszen könnyű, sík terepen vezet.
A nővérem már többször volt itt, én most először engedtem a hívásának, és rögtön a leghosszabb úton mentem vele, a hivatalosan 55 km-es távon. Reggel 6-kor indultunk, az egyik legmelegebb nyári napon, a gyulai Implom József Általános Iskola udvaráról. Kaptunk menetlevelet részletes térképpel és útmutatásokkal, arra kellett pecsételni útközben az egyes ellenőrzési pontokon.
Gyulavári, Solymos, majd a Mályvádi Őstölgyes volt az első három megállóhely. Én Békéscsabán nőttem fel, meg azóta is gyakran járok haza, de ebben az őstölgyesben még sosem voltam. Hihetetlenül szép, aki teheti, nézze meg!
A Sitka nevű ellenőrző pontnál érintettük a Fekete Köröst először, majd Városerdő következett. Ekkor már erősen tűzött a nap, szerencsére minden megállóhelynél volt víz és némi harapnivaló (müzliszelet, sárgarépa, stb.). Városerdő után Szanazugig a Körös gátján mentünk. Ez a szakasz gyilkos volt, mert kánikulában, a déli tűző napsütésben mentünk 5 km-t a gáton. Már nem tudtam, hogy locsoljam magam, hogy ne főjjek meg.
Szanazugtól Dobozra mentünk. Itt már éreztem, hogy nem stimmel minden, talán a meleg, meg a táv miatt enni nem tudtam, és eléggé küzdöttem a gyomrommal, hogy minden a helyén maradjon. Pósteleken egy kicsit hosszabb kényszerpihenőt is tartottunk emiatt, de aztán új erőre kapva indultunk vissza Gyulára. A táv végén már szinte „repültünk”, és nagy örömünkre szintidőn belül beértünk.
Minden sikeres túrázót egy tányér gulyás várt, szerencsére én is tudtam élvezni a finom ételt és az igazi citromos limonádét. Másnap, vasárnap a csabai strandon áztattuk egy fél napot magunkat. Ezt a módszert ajánlom mindenkinek egy fizikailag megerőltető nap után, mivel ennek eredményeképpen hétfőn mindenféle izomláz és sajgó ízület nélkül, teljesen fitten, panaszmentesen mehettem dolgozni.